2013. december 1., vasárnap

Advent első vasárnapja

Lányaink (Fanni és Rózi) mai fellépése
 Gratulálunk a szép előadáshoz!

Adventről
A keresztény hagyományok szerint ekkor kezdődik meg az új egyházi év és a felkészülés karácsonyra. Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésnapjáig, december 25-ig tartó időszak a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje. Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.
A liturgiában színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak: Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit); zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény); Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet); Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).

 
Tavalyi és tavaly előtti oldalaink.


 
December elsejétől ismét közösen készülhetünk a karácsonyi ünnepre Keszthelyen is, hiszen az adventi és karácsonyi időszakban több program várja majd az érdeklődőket lakóhelyünkön és környékén.
Keszthelyi programok - itt
Hévíz ajánlata - itt
Vörsi Betlehem - itt
Gyenesdiási program - itt
Vonyarcvashegy - itt

Békés, meghitt készülődést mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése