A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 26., kedd

Ami kimaradt a múlt hét történéseiből

Kedd
Kihasználtuk az utolsó szép, nyárias időt,
s ismét az udvaron táboroztunk: játszottunk, tanultunk.
Szerda - csütörtök
Délelőtt tanulással, délután az udvar (csütörtökön a rossz idő miatt csarnok)
után gyakorlással, illetve geogebrázással telt az idő.
Péntek
Megjött a rossz (hideg, esős) idő kint és bent :),
így az osztályban felmérőztünk, játszottunk és építettünk.
Többi fotó itt

2015. május 18., hétfő

Délután az udvaron

Ebéd után segítettünk a nagyoknak befejezni az udvartakarítást, majd kezdtük építeni erődünket, ahol a későbbi időt töltöttük: játékkal, tanulással. Közben gyakoroltuk a sátorépítést is (csak kicsiben), ami először lassan ment, de holnap már rutinosan gyorsak leszünk :). Edit nénitől közben hallottuk, hogy másodikak lettünk a papírgyűjtésben, egy kicsivel maradtunk csak le. Nem baj, ez is szép volt!
 

Nóri újabb érmei a hétvégi szombathelyi úszóversenyről:
 (2 ezüst - 100 m mell és hát)
Gratulálunk az újabb sikeres részvételért!

Több kép itt

2015. április 27., hétfő

Délután az udvaron

Ebéd után a nagy melegben ismét tábort vertünk az udvaron:
a játékot tanulás követte, együtt az elsősökkel;
mi matekoztunk, ők olvastak (felkészülés után nekünk is);
mindenki ügyes volt :)
Többi kép itt

2015. március 1., vasárnap

Pár matekos fotó a hétről:
A rossz idő és a közelgő versenyek miatt is többet edzettünk matekból
(alapműveleti versenyre géppel és feladatsorral is gyakoroltunk).
Közben csapataink befejezték a Geomatech verseny februári fordulóját.

2015. január 22., csütörtök

A hét eddigi munkájáról

A borult, szomorkás időben kicsit kevesebbet voltunk az udvaron,
így több idő jutott munkálkodásra az osztályban.
Kockát és téglatestet állítottunk össze;
... megfestettük busóink alapját;
... számítógépen befejeztük a hasonlókat;
... "Geomatech"-es versenyzőink építettek és terveztek, ehhez mások is kedvet kaptak;
... voltak, akik folytatták szövésüket;
... és természetesen tanultunk.
Többi fotó itt

2015. január 18., vasárnap

Félévzárás előtti utolsó hetünkön szorgos munka folyt:
írtunk, feleltünk párszor; megragasztottuk mintázott kockáinkat; hóembert festettünk egy szín derítésével és sötétítésével; többször építettünk, már GeoGebrával is; a jó időben pedig sokat voltunk az udvaron, s végre jól kimozoghattuk magunkat a tavaszias napsütésben.
 Fotók: kockák, hóemberek
Hétfőn végre teljes lett a létszámunk (igaz, hogy csak pár napra, mert még mindig gyengélkednek páran): visszatértek a síelők, szerencsére épségben!
Hét képei itt