Matematika

„A matematika egyik legfőbb célja - ha helyesen tanítják - az, hogy felkelti a tanuló hitét az észben, bizalmat ébreszt benne a bizonyított dolgok igazsága és a bizonyítás értéke iránt.”
/Bertrand Russell/


„Matematikával foglalkozni tehát nem más, mint a világot, amelyben élünk, gondolkodásunk tükrében szemlélni és tanulmányozni: a matematika a való világról készített térkép.”
/Rényi Alfréd/




„A matematikával kapcsolatban is sokan mondják, hogy nem baj, ha nem ad elég használható tudást, hiszen a matematikában az a lényeg, hogy szép. Ez részben igaz. Szerintem is szép, mégis azt állítom, hogy száz gyerek közül kilencvenöt semmi szépet nem lát benne. Sajnos ma már Bachot sem élvezik az emberek és az irodalmat sem. ... Tudomásul kell venni, hogy a matematikai szépséget naivitás megjeleníteni az iskolában. Ezért fontos, hogy legalább a praktikumát élvezzék a gyerekek, ha már a szépségét nem tudják; persze törekednünk kell olyan dolgokat is megmutatni, amelyek a szépséget megláttatják.”
/Vancsó Ödön/ 

/Dénes Tamás/

Első mese

Volt egyszer egy világ, a világban egy bolygó,
a bolygón egy földrész, a földrészen egy ország,
az országban egy város, a városban egy lakás,
a lakásban egy szoba, a szobában egy ember,
s az emberben egy világ.
/Fajcsák Henrietta/


MoMath - National Museum of Mathematics
A matematika szépségét, a művészetekkel, az egyéb tudományokkal és a pénzügyekkel való kapcsolatát mutatja majd be az Egyesült Államok első matematikai múzeuma, amely 2012-ben nyílt meg New Yorkban.
Matematika = felfedezés = szépség = öröm:
ezt az egyenlőséget állította a MoMath szellemiségének középpontjába Glen Whitney társalapító, aki korábban egy pénzügyi befektetési alapnál dolgozott elemzőként. "Sok nagyszerű matematikatanár van az Egyesült Államokban, de a matematikai felfedezés öröme elveszik a tananyag zsarnokságában, és a szinte taposómalomszerű egyentesztekben" - fogalmazott Whitney.
Cindy Lawrence, a múzeum másik vezetője úgy véli, hogy a kiállítás képes kiváltani a látogatókban azt a meghökkenést és izgalmat, amelyet a tankönyvek nem. A múzeum az alapítók szándéka szerint minden korosztályhoz szól, de különösen a gyerekekhez, akik játszva tanulhatnak a matematikáról a különböző interaktív és tapasztalati alapú játékokkal. A kiállítás ösztönzi az együttműködést is, amely jellemző a matematikai kutatásokra - magyarázta Lawrence.
Oldalak még itt és itt.

Magyar Matematikai Gyűjtemény és Múzeum (MAMA)
Blog
Honlap

Mindenki Iskolája - Matematika
 

SI mértékegységek

A kocka átalakulásai
  

 Geomatech verseny 2015

GeoGebrás gyűjteményünk itt

A GeoGebra programról régebbi blogunkban itt

Kedvhozó verseny - 2014 decembere - eredmények, megtekinthető megoldásokkal

Munkáinkból:
Januári kötelező feladat
 Januári szabad építések

 
Januári eredményeink:
 Fotók itt
Februári megoldásainkból:
Februári eredményeink:
Márciusi eredményeink:
Áprilisi eredményeink:

Csapataink:
Geogeb1 (Szonja)

Háromszög (Nóri, Fanni, Vivi)

Pótszög (Réka, Klaudia)

Sokszög (Dávid, Csabi, Olivér)
 
Teki-1 (Ádi)

Trapéz (Marci, Gergő)
 Több kép itt

 
2015. március 14.
A világon sok helyen megemlékeztek ma a matematika egyik legismertebb számáról a piről.
Nálunk csak a pi első három jegye – 3,14 – egyezik meg a mai dátummal, de angol nyelvterületen még nagyobb, öt számjegyű az egyezés: 3/14/15, ahol az utolsó két szám az évszám utolsó két számjegyét jelöli.
A pit már az ókori matematikusok is felfedezték, de csak a 18. században sikerült bizonyítani, hogy irracionális szám. Ez azt jelenti, hogy nem lehet pontosan kifejezni tizedes törttel: ha megpróbáljuk kiszámítani számjegyek végtelen sorát kapjuk, és ezek a számok véletlenszerűek, nem megjósolhatók. 12,1 billiárd jegyig kiszámolták.
A babiloni, egyiptomi, görög, indiai és kínai matematikusok csupán az első három vagy négy tizedesig tudták kiszámolni. A 16. században egy időmilliomos német majdnem egész életét a pi számításával töltötte, és 35 jegyig jutott.
A 19. században egy angol 707 jegyig jutott, de csak az első 527 volt helyes.
Napjainkban, a számítógépek korában már billiárdos nagyságrendig kiszámolták a pi értékét. Ezen az oldalon 12,1 billiárdig számolták ki a pit 94 nap alatt.
Kilenc tizedesig elég
A legtöbb célra azonban fölösleges ez a pontosság. A Föld kerületét például 0,6 milliméteres pontossággal ki lehet számolni a pi kilenc tizedesből álló értékével.
A pi (π) egyébként a görög perimetrosz, azaz kerület rövidítése. A pi értéke az 1 egységnyi átmérőjű kör kerülete.
Érdekes, hogy bármilyen régi a pi fogalma, csak a 18. századtól kezdték használni jelölésére a π szimbólumot. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése