Ped-társ

 
SULINETWORK 2015 KONFERENCIA
 Székesfehérvár,
2015. április 17-19.
 (részletek itt és itt)





E-tanulás és hátránykompenzáció
(előadások és műhelymunka)
Zalaegerszeg, 2014. november 6.
 









 
SULINETWORK 2014 KONFERENCIA
 Győr, 2014. október 17-19.

Az Educatio Nonprofit Kft. Digitális Pedagógia Osztálya által szervezett Sulinetwork 2014 Konferencia keretében immár hetedik alkalommal ismerkedhettünk meg a digitális írástudáshoz kapcsolódó korszerű módszertani fejlesztésekkel, eszközökkel. A program célja az volt, hogy találkozhassanak egymással az IKT oktatási célú alkalmazása iránt érdeklődő pedagógusok, szakértők és döntéshozók (kb. 250 fő).
Az első nap plenáris előadásain bepillantást nyertünk az oktatási konstrukciókhoz kapcsolódó támogató rendszerekbe, szolgáltatásokba, este pedig egy ünnepélyes gálavacsora keretén belül került sor a Sulinetwork-díj 2013 átadására.
Ezt olyan pedagógusok kaphatják meg, akik kiemelkedő munkát végeznek a digitális írástudás fejlesztésében, az IKT újszerű, oktatásban-nevelésben való alkalmazásában. Idén négyen érdemelték ki ezt az elismerést, Kiss Mónika, Gilicze Tamás egyéni, Prievara Tibor és Nádori Gergely (Tanárblog létrehozói, vezetői) pedig a tanítás mellett az ismeretterjesztésben (képzések) végzett kimagasló teljesítményéért kapta. Gratuláció a díjazottaknak!
A második és harmadik nap workshopjain olyan gyakorlatra épülő foglalkozásokon vettünk részt, amelyek során ötleteket kaptunk a digitális tananyagok, korszerű eszközök tanítási gyakorlatban történő célszerű felhasználásához. Ezek a műhelymunkák nagyon hasznos és intenzív képzések voltak.
Részletes program itt.
 Több fotó itt.



 SULINET NYÁRI ISKOLA
Velence, 2014. augusztus 11-15.
Velencén került sor a SULINET NYÁRI ISKOLA rendezvényre (Educatio Kft. szervezésében), mely az IKT Műhely 2014 projekt keretében valósult meg. A rendezvény fókuszában az IKT-val támogatott oktatás állt. A pedagógusok az érdeklődésüknek megfelelő szekciókban bővíthették ismereteiket, és oszthatták meg tapasztalataikat más kollégákkal.

Délelőtt és délután négy különböző csoportban folyt a munka:
  • IKT Műhely 2014
  • Intel® Teach Essentials képzés
  • Korszerű pedagógiai módszerek és IKT eszközök alkalmazása az eTwinning program keretében
  • Jövő Osztályterme Műhelymunka (én ebben vettem részt).
Vacsora után úgynevezett TeachMeet alkalmakra került sor. A résztvevők (esténként 10 fő) bemutattak egy-egy jó gyakorlatot, hasznos eszközt, módszert vagy egy érdekes gondolatot, ötletet. Egy előadónak csupán 3 perc jutott a prezentálásra (!), így ezek az alkalmak izgalmasak, változatosak voltak, és számos későbbi beszélgetéshez adtak témát.
Ezek után az IKT Műhely 2014 pályázat keretében megvalósított jó gyakorlatokat rögzítő filmek megtekintése történt, melyeket közös megbeszélés követett a szereplő pedagógusok részvételével. A jó gyakorlatok különböző iskolatípusokat, tantárgyakat és eltérő életkorú tanulócsoportokat érintettek, így mindenki találhatott az érdeklődésének megfelelőt. A filmekben számos izgalmas példát találtunk az IKT-val támogatott projektpedagógia megvalósítására.

Nagyon hasznos öt napot vakációzhattunk együtt a kollégákkal.
(A "Jövő osztályterme" csoport)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése