A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 18., hétfő

Papírgyűjtés

Kora reggeli szorgoskodás képekben:
Hagyományaink szerint ismét nagy kupac papír gyűlt össze
(a sok aktív szülő és tanuló munkáját dicsérve :)
Köszönet mindenkinek a segítő munkáért!
Többi fotó itt

2015. január 22., csütörtök

A hét eddigi munkájáról

A borult, szomorkás időben kicsit kevesebbet voltunk az udvaron,
így több idő jutott munkálkodásra az osztályban.
Kockát és téglatestet állítottunk össze;
... megfestettük busóink alapját;
... számítógépen befejeztük a hasonlókat;
... "Geomatech"-es versenyzőink építettek és terveztek, ehhez mások is kedvet kaptak;
... voltak, akik folytatták szövésüket;
... és természetesen tanultunk.
Többi fotó itt

2015. január 18., vasárnap

Félévzárás előtti utolsó hetünkön szorgos munka folyt:
írtunk, feleltünk párszor; megragasztottuk mintázott kockáinkat; hóembert festettünk egy szín derítésével és sötétítésével; többször építettünk, már GeoGebrával is; a jó időben pedig sokat voltunk az udvaron, s végre jól kimozoghattuk magunkat a tavaszias napsütésben.
 Fotók: kockák, hóemberek
Hétfőn végre teljes lett a létszámunk (igaz, hogy csak pár napra, mert még mindig gyengélkednek páran): visszatértek a síelők, szerencsére épségben!
Hét képei itt

2014. június 3., kedd

"Béfalva" házai

Tegnap befejeztük kis falucskánk építését.
Gyorsan be is népesítettük.
(Sajnos, kevés volt az építőanyagunk, de próbamunkának jó volt,
így otthon lehet tovább kísérletezni majd.)
Többi fotó itt

2014. május 15., csütörtök

Mai napunkról

Második napja tombol nálunk is
az Yvette nevű ciklon,
így levegőzés csak az ebédlői sétakor volt.
Szerencsére mozgás azért akadt még:
pl. úszás, tánc. A többi szabadidőt építéssel, táblajátékkal tölthettük.
Vizsgálgattuk a csírázó babokat. 
A tanulással is próbálkoztunk,
már amennyire erőnkből futotta :o)

Ráértünk lefesteni a megragasztott kamionokat is, így végre elkészültek.
Összes mai fotó itt

2014. május 8., csütörtök

Mai fotók

Délelőtt ismét úsztunk
 Többi kép itt
 
Délután összeraktuk a kamionokat,
következik a festés jövő héten
 Többi kép itt